Facebook

Cikkek

A Senica melletti lőtéren régi kedves ismerősként üdvözöltük egymást a résztvevőkkel, jó volt ismét itt lenni és érezni a verseny megkezdése előtti izgalmat. Márpedig izgalomra volt ok, új puska, új távcső,szűz ballisztika , tehát nem sok jót ígért ez az első megmérettetés.



A fegyver a néhány napja elkészült 7mm RemMag puskám volt, összesen 21 lövés volt a csőben. Még a megfelelő lőszer kiválasztásának fázisában voltam, de az egyik töltés nagyon biztató szórásképet adott 100 méteren, és vakmerően elkészítettem belőle 50 db ot, aztán utazás aversenyre. A két szlovákiai magyar barátommal és egy kísérővel együtt lőttem végig a pályát, ismét sok tanulsággal gazdagabban térhettem haza.


Image title

A képeken látható kör alakú célon lehetett 300 m tenni egy hideg lövést, aztán a korrigálás után 5 értékelt lövést 3 perc alatt. A hideg lövésem kb 15 cm balos és 3 cm alacsony volt, - 2,5 – 3 m/s szél fújt 45 fokban váltakozó intenzitással, néha erős lökések is voltak –aztán betekertem a távcsövet és egy viszonylag jó 5 lövéses szórást lőttem. Utána 3 lövés a kicsinyített túszos lőlapra, ez is elég tűrhetően sikerült.


Image title

Következett a 400 m, itt 5 lövés egy Mickey Mouse lőlapra, különböző célzóna értékekkel,majd 3 lövés a fegyveres lőlapra, itt a fej találat dupla pontokat ért. Ugyanez a feladat 500 m is. A 400 m nagyon jól sikerült, de 500-méteren a váltakozó fényviszonyok miatt nem láttam az első lövést, és felelőtlenül ellőttem 3-mat mire észrevettem hogy magas és balos vagyok, de szerencsére a korrigálás jól sikerült és a fejben már megvoltak a lövések. A nem lepróbált ballisztika sajnos ilyen hibákat okoz.


Image title

Aztán mentünk 700 méterre, 2 próbalövés majd 2-2- 2 lövés a különböző méretű fém gongokra. Az első lövés telibe a próbatáblát, egyből lőttem az értékelteket, az első legkisebb megvolt de a következő 4 hiba, a negyediknél láttam a becsapódást így az utolsó megvolt, 6 ból csak kettőt találtam el.Valószinüleg a szél állt meg és lett sok a 0,5 mil balra. Ugyanez a feladat 600 méteren, itt 4 találat a 6 lövésből, sajnos ez is gyengécske eredménynek számít. Itt már erősen kezdtem számolgatni a lőszereimet, 10 maradt, és ekkor kiderült hogy a következő feladat 10 különböző távolságon a homokba beleállított kör alakú fémcél amit időre kell meglőni. Na rendesen főtt a fejem, mindent meg kellett lőjek egyből ráadásul igyekezni is kellett mert a feladatot leggyorsabban teljesítő idejéhez viszonyítva egyre kevesebb pontot adtak a később végzőknek, ha marad állva fém,akkor 0 a feladat!!!


Felrajzoltam a vázlatot, a távolságokkal és a korrekciókkal, aztán bevillant hogy csak szemüveggel látom amit írtam, lőni pedig szemüveg nélkü llövök, tehát vagy a célokat látom vagy a vázlatot.

Image title

Gyorsan nekiálltam átállítani a távcsövet, persze alig láttam benne valamit, ha feltekertem a nagyítást nem láttam a szálkeresztet csak duplán és homályosan, ha 10 x hagytam elég tisztán láttam, viszont alig láttam a homokba félig elásott amúgy is kicsi célokat. Az utóbbi megoldás melett maradva csak sikerült valahogy mindent meglőni,nem kis kő esett le szívemről, az időm viszont több mint 3 perclett, nagyon kevés pontot kaptam – a leggyorsabbak 1,5 percenbelül teljesítettek. A végelszámolásnál a 2-3 helyezettnek egyforma pontszámot sikerült lőnie, a cseh lövész átngedt enekem a 2 helyet, tehát egy nagyon erős kezdés után a végé nkicsit döcögősen de sikerült dobogón végeznem az idei elsőversenyen.


Következő verseny 500 – 1000 m LongRange,Senica, 2015 03 28, 27 én edzés nap.

Tógyer Imre



Keresés folyamatban...
Rendezvények
Minősítő verseny, Vadászverseny2015-03-25 19:44:14  Május 16. 09.00.-tólMinősítő verseny,100m., + Precíziós verseny
  Május 17. 09.00-tólVadászverseny I.forduló
BRSE Precíziós verseny2015-03-25 19:43:09Április 11. 09.00.-tólMinősítő verseny, 100m., +Precíziós verseny